Egy vers, amit lehetetlen „lefordítani” képre?
Vannak versek, amelyek első olvasásra szinte kínálják a képi megfogalmazást – konkrét szereplők, világos jelenetek, vizuálisan is értelmezhető motívumok. És vannak azok a költemények, amelyek makacsul ellenállnak minden illusztrátori „megfejtési kísérletnek”. Egy-egy ilyen projekt során újra meg újra felmerül a kérdés:
Mi történik, ha a vers nem akar elmondani semmit, csak éreztetni szeretne? Hogyan lehet ezt vizuálisan visszaadni anélkül, hogy elveszne a szöveg lényege?
A trend: az absztrakt, vonalas és szabad formák térnyerése
Az elmúlt években egyértelműen érzékelhető, hogy a kortárs versillusztráció nem akar „meseképként” működni. A hangsúly egyre inkább a hangulati hatásra, a ritmus, a mozgás, a zeneiség vizuális átírására kerül. A klasszikus figurális illusztrációk helyét sokszor absztrakt foltok, lendületes vonalak, gombolyagszerűen egymásba fűződő formák veszik át.
Ez a trend nem öncélú: az absztrakció teret ad a befogadónak, hogy szabadon értelmezze a képet – akárcsak a költészetet magát. Ráadásul sokszor pont az absztrakt elemek teszik lehetővé, hogy egy vers vizuális kísérője ne szűkítse, hanem tágítsa a jelentést.
Hogyan születik meg egy absztrakt versillusztráció? – Saját projektpélda
1. A projekt háttere: egy gondolat-gomolyagból szőtt kötet
Nemrég egy szokatlan hangulatú, lírai verseskönyv illusztrációjára kaptunk felkérést – olyan kötetre, amelyben a versek egyszerre építenek látványra és érzelemre, de klasszikus párbeszéd nélkül. A szövegek inkább egyetlen gondolat-gomolyagként hömpölyögnek végig, egymásba olvadó érzetekkel, belső hullámzással.
2. A koncepció: szerzői ötlet alapján végigfutó, megszakíthatatlan fonal
A vizuális ötlet magától a szerzőtől indult:
Mi lenne, ha a kötet minden oldalán ugyanaz a fonal haladna végig – úgy, ahogy a gondolatok is szétágaznak, visszacsavarodnak, de sosem törnek meg teljesen?
Ez a fonal végigkíséri az olvasót a borítótól a belíveken át a hátsó borítóig, megszakítás nélkül.
Minden oldalon más-más formát ölt:
- hol sűrűbb gombolyagként,
- hol kibomló, lágy testként,
- hol életfaként jelenik meg,
mindig az adott vers hangulatához és érzetéhez igazodva az ábrákban.
3. A tervezés: egyetlen futamban, kézzel rajzolva
Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a fonalat tényleg egyetlen, megszakítás nélküli mozdulattal kellett végigvezetni a kötet teljes terjedelmén – mintha a költő gondolatfolyama szőné végig a lapokat. Ez nemcsak technikai precizitást igényelt (hogy a köteten belül sehol se szakadjon meg a vizuális lánc), hanem minden egyes vers értelmezését is:
Hogyan jelenhet meg egy erotikus jelenet érzete egyetlen vonalban? Hogyan lehet egy szerelmes kitörést vagy egy elfojtott sóhajt vizuális alakzatba „csomagolni”? Mikor válik a fonal testté, mikor lesz belőle életfa, mikor csak gomolygó gondolat?
4. A képi világ: absztrakt, de kódolt – érzelmekből formák
Az illusztrációkban a „főszereplő” maga a fonal: egyszer szoros, fojtott gombolyag, máskor lágyan kibomló test, néha vadul ágaskodó életfa, máshol épp csak sejthető, elmosódó vonalháló. Az absztrakt formák mindig az adott oldal hangulatához igazodtak, a vizuális „lánc” pedig végigvezette az olvasót a könyv egészén – akár egy végigmondott sóhaj, amely nem szakad meg, csak átalakul.
A kötet így egyszerre lett intim, érzékeny és szabad – az illusztrációk sosem vették át az irányítást, hanem meghívták az olvasót egy közös játékra:
Az absztrakt illusztrációk ereje – amikor a kép kiegészíti, nem elmagyarázza a verset
Az absztrakt illusztrációk a kortárs vershez olyanok, mint egy különleges hangszer: nem eljátsszák a dallamot, hanem hozzáadják a csendet, az üres helyeket, amelyekben mindenki mást hallhat meg. Egyetlen vonal, gomolygó forma, szinte sejtelmes szín – ezek mind-mind arra hívják az olvasót, hogy saját történetet, érzést, emléket kapcsoljon a képhez.
De mikor érdemes tényleg absztrakt eszközökhöz nyúlni?
- Ha a vers szövege is nyitott, rétegzett, nem egyértelmű cselekményre épül.
- Ha fontosabb az érzet, a hangulat, mint a konkrét jelenet.
- Ha a szerző is azt várja, hogy a képi világ inkább társ a befogadásban, nem „illusztrációs mankó”.
Ami fontos: az absztrakció nem „öncélú dizájn”, hanem tudatos alkotói döntés.
Az ilyen illusztrációs folyamatban a tervező nem magyarázni akar, hanem résztvevővé tenni az olvasót. Meg kell találni azt az egyensúlyt, ahol a kép nem zárja le a jelentést, hanem kinyitja azt, sőt: időnként több jelentést is kínál.
És mikor érdemes mégis konkrétabban dolgozni?
- Ha a vers világosan jelenetekre, szereplőkre, vizuális motívumokra épül.
- Ha a célközönség vagy a szerző igénye is azt kívánja, hogy „láthatóvá” váljon a történet.
- Vagy ha maga a könyv egységesebb, ikonikus vizuális világot igényel.
Az igazi érték: a munkafolyamat átláthatósága
Nem titok: az ilyen projektekben legalább annyi döntési pont, elvetett ötlet és újraértelmezés van, mint „sikeres első vázlat”. Épp ezért fontos – és márkaépítő is –, ha a kész képek mellett láthatóvá válik maga az út is: az ötletelés, a kísérletezés, az elakadás és a továbblépés. Ettől lesz hiteles az illusztrátor, és ettől válik a műfaj élővé, átadhatóvá.
Tanulság:
A kevesebb néha tényleg több – de csak akkor, ha tudatos döntés, és végig követi a vers hangulatát. Az absztrakt illusztrációk nem menekülő útvonalak, hanem épp ellenkezőleg: felelős és bátor alkotói választások, amelyek új szintre emelik a költészet és a kép kapcsolatát.
Nálunk nem csak képeket látsz – hanem azt is, hogy miért működnek. Ez az Illusztrációk Világa szemlélet.
A kortárs illusztráció és költészet találkozása jól mutatja, mennyit számít a történetmesélés eszközeinek harmóniája. Hiszünk abban, hogy a szó és a vizuális világ egysége adja meg minden alkotás valódi erejét – akár egy folytonos vonalban, akár egy jól eltalált mondatban.
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálunk szövegből és képből élő történetet – legyen szó bemutatkozóról, portfólióról vagy márkaépítésről –, nézd meg, hogyan dolgozunk a Galantusz Grafikánál.
