A könyvespolcokon ma is verseny zajlik. Nem hangos, hanem harsány, de nagyon is valóságos: ki hívja oda először a tekintetet, ki adja meg az első benyomást, ki mondja ki az első „nézz rám” mondatot.
A borító az a pillanat, amikor a mesekönyv megszólal – még a lapozás előtt.

De mitől lesz ez a megszólalás emlékezetes? Milyen elemekből áll össze egy igazán ütős mesekönyv borító, ami egyszerre vizuálisan megnyerő, szakmailag átgondolt és a célkorosztályhoz illeszkedő? Ebben a cikkben ezt bontom ki – nem definíciókkal, hanem tapasztalattal. Tervezőknek, íróknak és mindenkinek, aki történetet adna a világnak.

Van egy pillanat, amikor az ember ránéz egy borítóra, és tudja: „igen, ez az.” És van az a sok másik, amikor inkább csak továbbmegy. Nem azért, mert az a borító rossz lenne – csak nem találja meg az utat az olvasóhoz. A figyelem nem kapcsolódik. A kép nem idéz meg semmit.

A jó borító nem pusztán szép – hanem pontos. Pontosan érzi, kihez szól, és mit nem kell kimondania. A vizuális világ itt nem illusztráció – hanem jelenlét. És ez nem szerencse kérdése. Ez figyelmen múlik.

Illusztrátorként mindig előbb kérdezek, mint rajzolok. Azt keresem, mi az a belső mozdulat, ami a történetből borítóvá érhet. Mi az az egyetlen vizuális döntés, ami majd mindent megtart.

Sok borító ott veszíti el az olvasót, hogy nem tudja: mi a könyv lényege. Mi az az érzés, amit elsőként akar átadni? Egy jó borító nem történetet rajzol – hanem viszonyt kínál. A képi nyelv a kapcsolat ígéretét hordozza, nem a cselekményét.

Ha kíváncsi vagy, hogyan dolgozunk mi ezen a kapcsolaton, a könyvillusztrálás részleteit itt találod:
Könyvillusztrálás – Galantusz kínálat

A gyerekkönyv nem korosztály – hanem világ.
És minden világ másként nyílik. Egy háromévesnek a barátságos formák és világos színek teremtenek otthont. Egy tízéves már rétegeket keres: szimbolikát, utalást, részleteket. Nem csak néz – értelmez.

Ezért nincs „jó borító” recept szerint. Csak megfelelő válaszok vannak – a könyv tónusára, a szöveg ritmusára, a megálmodott olvasóra.

Amikor tervezek, az első vázlat előtt azt írom le: mi az az egyetlen dolog, amit ennek a könyvnek láttatnia kell.
Nem illusztrálni – láttatni. Ez nem formai, hanem erkölcsi döntés. A borító felelős a történet első mondatáért.

A tekintet bejárja a borítót – és ha útközben minden részlet segít tájékozódni, akkor érezzük, hogy ez működik.
A kompozíciónak irányt kell adnia. A szem vándorol, de nem kóvályog – keres, és ha talál, akkor visszanéz.

A jó borító nem mutat meg mindent elsőre. Van benne valami, ami miatt az ember visszanéz – és minden alkalommal észrevesz rajta valami újat.

A tipográfia sem maradhat külső réteg.
A cím, a név, a betűk íve és ritmusa éppúgy mesél, mint a rajz. Ha nem illeszkedik, megtöri a képet. Ha alá tud simulni, erősíti a világot.

Számomra a tipográfia mindig karakter.
Nem dísz, hanem szereplő. Nem háttér, hanem jelenlét.

És végül: a borító nem elad.
A borító: ajánl.
Aján egy hangot. Egy érzést. Egy belépési lehetőséget.

A legjobb mesekönyvborítók nem a polcról hívnak – hanem a belső térből.
Az olvasó nem azt érzi, hogy „ezt meg kell vennem”. Hanem azt: „ennek a könyvnek helye van nálam.”

És ez a különbség: nem a figyelem, hanem a kapcsolat.

Ezért dolgozom minden borítón úgy, mintha az egész könyvet kéne egyetlen képpé sűrítenem. Nem a részleteket keresem – hanem az arányt. Nem a szépet – hanem az igazat.

Mert a jó borító mindig több, mint látvány.
A jó borító: emlékezés.
Valamire, amit még el sem olvastunk – de már sejtjük, hogy fontos lesz.

És ha most azon gondolkodsz, hogyan nézne ki mindez a te könyveden – akkor talán már meg is van az első közös pont.

Most rajtad a sor:

Ha szeretnéd, hogy a te könyved borítója is pontosan azt a világot idézze meg, amit belül hordoz, keress meg bennünket.
Mi nem csak rajzolunk – figyelünk. És abból születik a kép.
Kapcsolatfelvétel